Nemes Kingavagyok, a Planty of Cake tulajdonosa.
Vegán macaron

Rólam

A Budapesti Gazdasági Főiskolán végeztem 2011-ben, majd több éven keresztül multiknál helyezkedtem el. Ennek ellenére mindig ott motoszkált bennem, hogy saját vállalkozást indítsak, és szabadjára engedjem a kreativitásomat. 2018-ban így megszereztem a cukrász végzettségem is, és onnantól kezdve már biztos voltam benne, hogy követem az álmomat, és megnyitom a saját műhelyemet.

Eleinte természetesen én is a jól ismert, hagyományos alapanyagokból készítettem tortákat, de lelkes állatvédőként és vegetáriánusként, egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogyan tudnám ezeket a hozzávalókat a mindennapjaimban és a süteményekben növényi alapúra cserélni. Ahogy sok más területen, a modern cukrászatban is egyre inkább utat tör magának ez a fajta szemlélet, nemcsak a fenntartható jövő érdekében, de az egészségesebb életmód miatt is.

Rengeteget gyakoroltam, hazai és külföldi cukrászoktól egyaránt volt lehetőségem tanulni, de természetesen itt nem álltam meg, folyamatosan keresem a lehetőségeket, hol tudom a tudásomat bővíteni, és minél korszerűbb technológiákat elsajátítani.

Desszertjeim többsége gluténmentes, és csakis kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozom. Fontosnak tartom, hogy minél természetesebb módon őrizzük meg a csokoládé, gyümölcsök és magvak aromáját, eszerint semmi szükség felesleges hozzávalókra, amik elnyomják a valódi ízeket.

Remélem sokatokat köszönthetek jövőbeni vásárlóim körében, nem csak ételérzékenyeket és vegánokat, hanem mindenkit, aki nyitott az újdonságokra és a minőségi ízekre. Garantálom, hogy legalább annyira fogjátok szeretni a desszertjeimet (ha nem jobban), mintha hagyományos alapanyagból készülnének.

Planty of Cake bubble tart
Rendeléssel kapcsolatos bővebb információt itt találsz.